Vesszők (hossz, vastagság, rugalmasság, tollazás)
A
történelmi íjászatban általában alapkövetelmény, hogy az íjász kizárólag
céllövő heggyel és madártollal ellátott fa alapanyagú vesszőt
használjon. A valóban jó favessző beszerzése azonban sokáig nem tűnt
egyszerű feladatnak, ezért a kezdeti időszak történelmi íjászai maguk
készítették nyílvesszőiket. A helyzeten először a Szalóky-Kelemen cég
megjelenése változtatott, s ma több gyártó is készít olyan favesszőket, amelyek
magas szinten felelnek meg a versenyek által támasztott követelményeknek.
Ugyanakkor nem szabad elfeledkeznünk arról a problémáról, ami természetes
alapanyagok felhasználása esetében mindig felmerül: nincs két tökéletesen
egyforma nyílvessző.

Az olimpiai és csigás kategóriák íjászai számára magától értetődő dolog a
felszerelés behangolása, vagyis az íj erejének és az íjász húzáshosszának
figyelembe vételével a megfelelő vessző kiválasztása: katalógusból. Ez
természetesen a történelmi íjászok számára elképzelhetetlen. Ugyanakkor
tudomásul kell venni, hogy a pontos lövésnek a történelmi íjaknál is
alapfeltétele, hogy az íj feszítőerejéhez, dinamizmusához illő vesszőt
használjunk. A megfelelő vessző kiválasztása éppen ezért a történelmi íjászok
számára nem egyszerű feladat. Általában azt mondhatjuk, hogy több vesszőtípust
célszerű kipróbálni, s előbb vagy utóbb rátalálunk a számunkra ideális
vesszőkre. Ha ez sikerült, idényenként egyszerre tíz-tizenöt darabot célszerű
rendelnünk a gyártótól. Ez a mennyiség általában egy versenyszezont bír ki, az
edzéseket is beleértve. Helyesen tesszük, ha a vesszőkkel együtt bizonyos számú
tartalék nyílvéget (angolul nock-ot) is rendelünk.



Nagyon
fontos, hogy mind az edzéseken, mind a versenyeken ugyanazokat a vesszőket
használjuk. Ennek érdekében akár jelöléssel (számozással) is elláthatjuk
vesszőinket, vagy alkalmazhatunk olyan tegezt, amelyben rendezetten, nem pedig
ömlesztve tárolhatjuk nyilainkat.

Történelmi versenyeken többször elhangzik az a panasz egy-egy esélyes íjász
szájából, akinek éppen rosszul megy a lövés, hogy már csak két jó vesszője
maradt, vagy az a szabályellenes kérés, hogy húzzuk ki a vesszőket, mert neki
már csak ez a három (négy) jó vesszője van. Az ilyen íjász azonban sohasem
szánalomra méltó, hanem egyszerűen felkészületlen. A versenyeken (és edzéseken
is!) illik elegendő számú, egyforma vesszővel megjelennie annak, aki az
íjászatot komolyan veszi!

A vessző hossza

A vessző hossza alapvetően az íjász húzáshosszától függ. A hossz természetesen
befolyásolja a vessző tömegét és rugalmasságát. A rövidebb vessző könnyebb és
keményebb. A legtöbb íjász arra törekszik, hogy a húzáshosszának még éppen
megfelelő, a lehető legrövidebb vesszőt használja. A nyílhegy gyakran a polcon
(hosszú íjaknál) vagy az íjász kézfején (pusztai íjaknál) helyezkedik el az íj
teljes megfeszítésének állapotában. Ez tapasztalt íjászoknál valóban segíti a
fixpontba húzást, majdnem olyan jól, mintha az íj kattintóval lenne
felszerelve. Kezdők esetében viszont rendkívül balesetveszélyes. Ha ugyanis az
íjász izgalmában, vagy nagyobb távra kitett cél meglövésekor túlfeszít, és el
is engedi az ideget, csaknem biztosan átlövi saját kézfejét, esetleg a
markolatot találja el. Utóbbi esetben a vessző valószínűleg kettétörik, és akár
az íjász szemsérülését is okozhatja. A fentiek miatt kezdők oktatása esetében
helyesen tesszük, ha megköveteljük, hogy nyílvesszőik legalább egy collal (2,54
cm) hosszabbak legyenek, mint húzáshosszuk. Jómagam mind a mai napig két collal
hosszabb vesszőket használok, de nem tapasztaltam, hogy emiatt hátrányba
kerülnék a versenyeken. Sőt, úgy gondolom, hogy íjam viszonylag vastag
markolata (24 mm) miatt, éppen ez a plusz hossz segíti a vessző pályára
állását.

A vessző vastagsága

Nyílvesszőkészítőink általában 8,2 mm, 8,6 mm, 8,8 mm és 9,2 mm átmérővel
gyártják a nyilakat. A vastagabb vesszőket többnyire a hosszú íjjal lövő,
főként vadászversenyeken induló sporttársaink választják. A szimmetrikus
markolat kiképzésű pusztai íjak tulajdonosai a lehetőségeikhez mérten a
vékonyabb vesszőket részesítik előnyben, hiszen ezeket a vesszőket íjaik
kevésbé ?dobják el? oldalirányban.

A megfelelő vastagságú vessző kiválasztásánál mindenképpen figyelemmel kell
lennünk arra, hogy a vastagság ugyanúgy befolyásolja a tömeget, mint a hossz,
de ennél is lényegesebb szerepe van a vessző rugalmasságának alakításában.
Általában igaznak kell tekintenünk azt a megállapítást, miszerint az íjhoz
viszonyítva kemény vesszővel is pontosan lehet lőni 15 méterig, ám e távolság
felett az íj már szórni fogja a nyilakat.

A vadászíjászok ? s köztük is elsősorban a hosszú íjjal lövők ? azért
favorizálják a nagyobb tömegű, keményebb vesszőket, mert ezzel szeretnék
elkerülni azt, hogy nyílvesszőjük az eltalált állatalakból kipattanjon.
Tapasztalataim szerint a kipattanás oka soha nem a kisebb tömegű vessző, hanem
a rosszul megválasztott hegy, esetenként a ?foltozott? állatalak foltjának
keménysége. Mivel íjaink nem középlövők, érdemes arra törekednünk, hogy íjunk
feszítőerejéhez (az íjász által ténylegesen használt, s nem a gyártó által
megadott feszítőerőről van szó!) mérten lehetőleg olyan vékony vesszőt
használjunk, amely a biztonságos lövést még lehetővé teszi. Itt kell szólnunk a
törött, repedt vesszők javítgatásáról is. Ha nem vagyunk nagyon ügyes kezű
ezermesterek vagy szakképzett asztalosok, semmiképpen se próbálkozzunk ezzel a
módszerrel. A balesetek elkerülése érdekében ilyen vesszőket tanítványaink,
sportolóink kezében, tegezében se tűrjünk meg.

A vessző rugalmassága

A vessző rugalmasságát az anglicizmusoktól hemzsegő íjász szakzsargon
?spine-értéknek? nevezi. Arról van szó, hogy az egyazon hosszúságú és átmérőjű
vesszők rugalmassága nem egyforma, lehetnek közöttük keményebbek és lágyabbak.
A vessző a kilövés pillanatától hajlító erőnek van kitéve, amelynek
következtében a becsapódás pillanatáig rezgőmozgást végez. A nem középlövő
íjaknál ez a rezgőmozgás fokozottabb, mint az olimpiai és csigás íjaknál, amit
a markolat vastagsága még tovább növel. A vesszőnek rugalmasságával ezt a
rezgőmozgást kell elviselnie úgy, hogy közben az íjász által megkívánt pályán
maradva a célba repüljön.

A történelmi íjászok fa vesszőinél ez a tulajdonság nem elsősorban a
gyártási technológiától (alumínium és karbon vesszők), hanem a vessző
készítéséhez kiválasztott fafaj tulajdonságaitól függ. A vesszőkészítéshez
leginkább a cédrust, a borovi fenyőt, és újabban a hársat alkalmazzák. A vessző
rugalmassága azonos fafaj esetében is több tényező függvénye (erezet sűrűsége,
egyenletessége, a faanyag nedvességtartalma, stb.). A legfontosabb azonban az,
hogy a rugalmasság egyetlen vessző esetében is változik, ha a vesszőt 90, 120
fokonként elforgatjuk! Döntően ez az oka annak, hogy két egyforma favesszőt még
egyazon faanyagból sem lehet készíteni. Természetesen még nagyobb lesz az
eltérés, ha ? bár a fafaj azonos ? vesszőink nem ugyanabból a darab fából
készülnek. A jelenleg forgalomban lévő vesszők közül a vesszőink rugalmassága
közötti eltéréseket leginkább a Győri János által készített laminált favesszők
képesek kiküszöbölni.

A vessző tollazása

Nyílvesszőink röptét a tollazás irányítja. Sajnos a tollak méretezésével,
annak a nyílvessző röptét befolyásoló hatásával vesszőkészítőink még nem
foglalkoznak behatóan, bár személyes meggyőződésem, hogy a pontos lövésben
közel akkora szerepe van a toll hosszának, magasságának, mint a vessző
rugalmasságának. Az általános tapasztalat az, hogy a magasabb, de rövidebb
tollazású vesszők a közeli, az alacsonyabb és hosszabb tollú vesszők a távoli
célok pontos meglövésére alkalmasabbak. Az eltérő tollazású vesszők használatát
tulajdonképpen az érvényes versenyszabályok sem tiltják, amennyiben a verseny
kezdete előtt azokat az íjász bemutatta. Természetesen egy célra egyforma
vesszőket kell kilőni.